Gerébtokos ablak

A gerébtokos ablak, illetve a kapcsolt gerébtokos ablakok a 80-as évekig voltak jelen nagy számban. A hőszigetelő képesség javítása céljából két ablakszárnnyal voltak felszerelve. Mindkét ablakszárny belső irányba nyílt, köztük 10, illetve 20 centiméteres légrés volt kialakítva. Az ablakszárnyak zárása három rúdzár mozgatásával történt, rögzítésük pedig két illetve három pánttal volt megoldott. Amennyiben redőnnyel is el voltak látva, azok az ablak tokja felett voltak egy redőny szerkényben elhelyezve.

Ide kattintva kérhet helyszíni felmérést, árajánlatot!

Gerébtokos ablak családi házban

Gerébtokos ablak – Felújítás vagy csere?

A gerébtokos ablak mára már elavultnak számít, ám némi felújítással, korszerűsítéssel javítható a hőszigetelésük. Az ilyen tokkal rendelkező ablakok jelentős része nagyon rossz állapotban van, felújításuk sok esetben nem lehetséges, vagy pedig nem költséghatékony.

Az elavult, sok esetben már vetemedett, számtalanszor újrafestett ablakok használata nehézséggel jár, illetve nem is zárnak tökéletesen. A régi gerébtokos ablakunk cseréjével otthonunk hatékony hang és hőszigetelésű, modern nyílászárókkal kerül felszerelésre.

Modern fa ablak gyártása és hőszigetelése

A fából készült nyílászárók évszázadok óta vannak jelen, régen nem igazán létezett alternatíva. A technika fejlődésének köszönhetően idővel egyéb anyagok is megjelentek, melyek kiválóan helyettesíthetik a fa ablakokat. A műanyagból és különböző fémből előállított nyílászárók megjelenése és fejlődése ellenére a fa ablakok és a fa bejárati ajtók továbbra is nagy számban vannak jelen.

Ide kattintva kérhet helyszíni felmérést, árajánlatot!

Ez részben a jó hőszigetelésüknek, részben pedig a természetes, egyedi szépségű felületüknek köszönhetik. A rétegragasztott faanyagból gyártott ablakok a nagyobb szerkezeti szilárdságuknak köszönhetően már kevésbé vetemednek, biztosítva a sok éven át tartó jó szigetelést, záródást, valamint a könnyű használatot.

Kapcsolt gerébtokos ablak gyártása

A borovi fenyő az egyik legnagyobb számban alkalmazott fafajta a fa nyílászárók előállítása során. Gyártások hibakiejtett hossztoldott, igény szerint pedig toldásmentes faanyagból is történhet. A gyártás során az ablak külseje felületkezelést kap, mely védi annak felületét a gombáktól, penésztől, valamint a ráhulló esőtől.

Az ablak hatékony hőszigetelése hozzájárul az otthonunk fűtéséhez szükséges energia csökkentéséhez. A korszerű fa ablak a felhasznált faanyag hőszigetelése mellett hőszigetelt üvegezéssel van ellátva. A hőszigetelt üvegezés két vagy három üvegrétegből áll, melyek gázzal töltött légréssel vannak elválasztva egymástól. A tökéletes záródást az ablak falcaiban elhelyezett gumitömítés garantálja, mely az ablak zárásakor kitölti a szárnyak és tok közti apró hézagot.

Ablakcsere Hatvan

Ha otthonunk régi, nehezen használható, vagy már az idő vasfoga által kikezdett nyílászárókkal rendelkezik, akkor talán elérkezett az ideje az ablakcsere mielőbbi elvégzéséhez. A rosszul  záródó ablakok által rengeteg energiát pazarolhatunk el a fűtési szezon alatt, ami az egyre növekvő energiaárak mellett nem túl előnyös dolog. Az ablakcsere Hatvan belvárosában is elvégezhető.

Ide kattintva kérhet helyszíni felmérést!

A régi nyílászáró modernebbre cserélésével jelentős fűtési költség takarítható meg. Így a befektetés hamar megtérül, a huzatos ablakok helyett pedig jól járódó könnyen használható ablakok beépítésével otthonunk fenntartási költsége mellett a komfortérzete is növekszik.

Rengeteg panel lakás, társasház, valamint családi ház rendelkezik a fent említett, elöregedett nyílászárókkal. Amikor elhatározzuk magunkat a modernizálásukra, elsőként azt kell eldöntenünk, hogy milyen alapanyagú ablakokat vagy ajtókat szeretnénk otthonunkba.

Ablakcsere Hatvan

Ma már nagyon sok alapanyagból készítenek nyílászárókat, ezek közül a három legismertebb a műanyag, a fából készült, valamint az alumínium. Mindhárom alapanyagból készült ablak megfelel a mai kor elvárásainak, tartósak, időtállóak, segítségükkel rengeteg energiát takarítunk meg.

Műanyag ablakcsere Hatvan

A műanyag nyílászárók kiváló ár-érték aránnyal rendelkeznek, szinte légmentes zárást biztosítanak. Alapanyaguk Pvc, amely egy kemény, rideg anyag, ellenáll a párának és a nap uv sugárzásának. Karbantartásuk és tisztításuk gyerekjáték, nem igényel szaktudást. A műanyag ablakok általában fehér színben állítják elő, de más színben is legyártható, valamint fa hatású fóliával is bevonható.

Fa ablakcsere Hatvan

A fa nyílászárók a természetes anyagokat kedvelő emberek kedvencei, a fa erezeteinek és mintáinak, valamint a lehetséges felületkezelésnek és festésnek köszönhetően egyediek, változatosak. Többféle fafajtából készíthetőek, leggyakoribbak a tölgy, luc és a borovi fenyő.

Felületkezelésüknek köszönhetően ellenállnak a párának, gombáknak valamint a fát rongáló rovaroknak. A fa nyílászárók vetemedése mára már megoldott probléma, a rétegragasztásnak köszönhetően.

Alumínium ablakcsere

Az alumínium nyílászárók korunk legmodernebb nyílászárói, gyakorlatilag örök életűek, gyakran használnak alumínium ajtókat például boltokban vagy hivatalokban, mivel strapabírásuk nagyon magas. Szerkezeti szilárdságának köszönhetően vékonyabb tokszerkezettel építhető be ugyanakkora falnyílásba, mint a fa ablakok vagy műanyag ablakok, ezért nagyobb üvegfelületet biztosítva, mely több természetes fény enged át ezáltal.

Bármilyen színben festhető, így könnyedén belesimulhat a környezetébe. Az alumínium nyílászárók tartósak és nagyon mutatósak, külsejük a luxus érzését árasztja, de a fa és a műanyag nyílászárókhoz képest áruk magasabb.

Fa ablakcsere rétegragasztott borovi fenyőből

Az épület korszerűsítésével otthonunk kényelme és biztonsága megnövelhető, fenntartási költsége pedig csökkenthető. A falak szigetelése mellett a nyílászárók korszerűsítése is szükséges a hatékony hőszigetelés biztosításához. A régi, elavult ablakok a vetemedés miatt rosszul zárnak, sok esetben pedig a felhasznált üvegtípus sem nyújt elegendő védelmet. A fa ablakcsere elvégzésével otthonunk korszerű és szép ablakkal kerül felszerelésre.

Fa ablakcsere családi házban

Fa ablakcsere családi házban

Fa ablakok anyaga és gyártása

A nyílászárók gyártása régen kizárólag fa felhasználásával történt, mára azonban egyéb anyagok is elterjedtek. Az alumínium és a műanyag szintén kiváló nyílászárók létrehozását teszi lehető, ám kissé ridegnek tűnhetnek.

Az új gyártású fa ablakok esetében a természetesség a korszerű gyártással párosul. A régi ablakokra jellemző vetemedés már hosszú ideig elkerülhető, mely a nyílászáró nehéz használatát okozta. A fa ablakok gyártása rétegragasztott anyagból történik, mely több rétegnyi fa egymásra ellentétes összeragasztásával készül.

A rétegragasztásnak köszönhetően a fa szerkezeti szilárdsága jelentősen megnő, mely tartósabb ablakok létrehozását teszi lehetővé. A fa ablak gyártás során az ablakok hibamentes hossztoldott, valamint toldásnélküli faanyagból is elkészíthetőek, ám utóbbi jelentősen nagyobb költséggel jár.

Fa ablakcsere – borovi fenyő ablak

A borovi fenyő kültéri használatra is alkalmas, ezért a bútorok mellett egyéb kültéri célra is kiválóan használható. A gyártás során a fa ablakokat felületkezeléssel látják el, mely segítségével a nyílászáró felülete ellenállóbb lesz a gombák, penész, illetve a levegő párája és a csapadékok ellen. A fa ablak számos színnel ellátható, melyek kiemelik a fa természetes mintáját, nagyon látványos nyílászárók készítését teszi lehetővé.

Ide kattintva kérhet helyszíni felmérést!

Fa ablak beépítése

Az ablakcsere során egy helyszíni felméréssel biztosítható, hogy megfelelő méretű nyílászárók kerüljön legyártásra. A pontos méréseknek, valamint az egyedi méretű gyártásnak köszönhetően biztosítható, hogy az elkészült ablak mindig megfelelő méretű legyen.

Az ablak gyártása a helyszínen felvett méretek, valamint egyéb paraméterek alapján történik. A gyártást követően a fa ablak kiszállításra kerül, ezt követően azonnal megkezdhető a beépítésük. Ez az esetek többségében a régi szerkezet kibontásával kezdődik, ennek helyére kerül beszerelésre az új a fa ablak.

Fa ablakcsere bontással

A hagyományos ablakcsere a régi ablak bontásával kezdődik, mely általában a falak bizonyos mértékű sérülésével járhat. A bontás során némi odafigyeléssel általában minimálisra csökkenthető a sérülés. Miután eltávolításra került a régi ablak tokja, a falnyílásból eltakarításra kerül a törmelék és a por, majd ideiglenesen elfoglalja a helyét az új ablaktok. Egy alapos ellenőrzést követően az ablaktok csavarokkal is rögzítésre kerül, majd pedig felszerelésre kerülnek a fa ablak szárnyai is.

A falnyílás és a tok közti hézag pedig PUR habbal kerül feltöltésre, melynek száradása után takaró lecekkel kerül lefedésre.

Fa ablakcsere bontás nélkül

A fa ablakcsere bizonyos esetekben bontás nélkül is elvégezhető. A bontás nélküli ablakcsere azokban az esetekben nyújt megoldást, mikor mindenképpen szükséges az ablakok cseréje, ám szeretnénk elkerülni a bontással járó falsérüléseket.

A bontás nélküli ablakcsere végrehajtásakor a régi ablak szárnyai, illetve az azokat tartó pántok kerülnek leszerelésre, a régi tok szerkezete pedig a helyén marad. Ennek belsejébe kerül majd beszerelésre az új ablak tokja, illetve a nyílói.

A bontás nélküli csere segítségével frissen festett vagy burkolt helységek esetében nem elkerülhetjük az ablak környékén keletkező falsérüléseket, illetve az ablak csere költsége alacsonyabb.

Ide kattintva kérhet helyszíni felmérést!

Ablakcsere Miskolc

Amennyiben otthonunk régi, nehezen használható, vagy már az idő vasfoga által kikezdett nyílászárókkal rendelkezik, akkor talán elérkezett az ideje az ablakcsere mielőbbi elvégzéséhez. A rosszul vagy nehezen zárható ablakok által rengeteg energiát pazarolhatunk el a fűtési szezon alatt, ami az egyre növekvő energiaárak mellett nem túl előnyös dolog. Az ablakcsere Miskolc belvárosában is elvégezhető.

Ide kattintva kérhet helyszíni felmérést!

A régi nyílászáró modernebbre cserélésével jelentős fűtési díj takarítható meg. Így a befektetés hamar megtérül, a huzatos ablakok helyett pedig jól járódó könnyen használható ablakok beépítésével otthonunk fenntartási költsége mellett a komfortérzete is növekszik.

Rengeteg panellakás, társasház, valamint családi ház rendelkezik a fent említett, elöregedett nyílászárókkal. Amikor elhatározzuk magunkat a modernizálásukra, elsőként azt kell eldöntenünk, hogy milyen alapanyagú ablakokat vagy ajtókat szeretnénk otthonunkba.

Ablakcsere Miskolc

Ma már többféle alapanyagból készítenek nyílászárókat, ezek közül a három legismertebb a műanyag, a fából készült, valamint az alumínium. Mindhárom alapanyagból készült ablak megfelel a mai kor elvárásainak, tartósak, időtállóak, segítségükkel rengeteg energiát takarítunk meg.

Műanyag ablakcsere Miskolc

A műanyag nyílászárók kiváló ár-érték aránnyal rendelkeznek, szinte légmentes zárást biztosítanak. Alapanyaguk Pvc, amely egy kemény, rideg anyag, ellenáll a párának és a nap uv sugárzásának. Karbantartásuk és tisztításuk gyerekjáték, nem igényel szaktudást. A műanyag ablakok általában fehér színben állítják elő, de más színben is legyártható, valamint fa hatású fóliával is bevonható.

Fa ablakcsere Miskolc

A fa nyílászárók a természetes anyagokat kedvelő emberek kedvencei, a fa erezeteinek és mintáinak, valamint a lehetséges felületkezelésnek és festésnek köszönhetően egyediek, változatosak. Többféle fafajtából készíthetőek, leggyakoribbak a tölgy, luc és a borovi fenyő.

Felületkezelésüknek köszönhetően ellenállnak a párának, gombáknak valamint a fát rongáló rovaroknak. A fa nyílászárók vetemedése mára már megoldott probléma, a rétegragasztásnak köszönhetően.

Alumínium ablakcsere

Az alumínium nyílászárók korunk legmodernebb nyílászárói, gyakorlatilag örök életűek, gyakran használnak alumínium ajtókat például boltokban vagy hivatalokban, mivel strapabírásuk nagyon magas. Szerkezeti szilárdságának köszönhetően vékonyabb tokszerkezettel építhető be ugyanakkora falnyílásba, mint a fa ablakok vagy műanyag ablakok, ezért nagyobb üvegfelületet biztosítva, mely több természetes fény enged át ezáltal.

Bármilyen színben festhető, így könnyedén belesimulhat a környezetébe. Az alumínium nyílászárók tartósak és nagyon mutatósak, külsejük a luxus érzését árasztja, de a fa és a műanyag nyílászárókhoz képest áruk magasabb.